2022.11.23-27 között került megrendezésre az 5. Teqball Világbajnokság, melynek házigazdája Nürnberg városa volt.
Az év legrangosabb versenyén 48 nemzetből, 181 játékos képviseltette magát.

Bakó Ádám két kategóriában (Férfi páros, Vegyes páros) is kvalifikálni tudta magát a magyar selejtezőkön.
Férfi párosban a négyszeres világbajnok Blázsovics Ádámmal, míg vegyes párosban Vasas Leával.
Bakó egész évben kiemelkedő formát nyújtott. Többszörös European Tour bajnoknak, World Series dobogósnak, és USA Teqball Tour bajnoknak mondhatta már magát a 2022-es világbajnokság indulásánál.
Nem titkolt cél volt, hogy világbajnoki címmel, vagy címekkel koronázza meg az évet.
Férfi párosban miután megverték a thai, lengyel, majd az elődöntőben a második kiemelt román ellenfeleiket is, a döntőben a világbajnok szerb válogatott várta őket.
A két csapat világbajnoki döntőhöz méltó teljesítményt tett le az asztalra, ahol felváltva hárították egymás szett - és mérkőzéslabdáit.
Ezúttal végül a mérleg nyelve a szerbek oldalára billent, amivel harmadik világbajnoki címüket ünnepelhették.
Végeredmény: 2:1 (12:9;11-12;14:12)
Bakó Ádám ezzel megszerezte élete első világbajnoki érmét, amely később biztosan fényesen fog csillogni, de abban a pillanatban nagyon fájó volt számára, ugyanis pár perccel később már a vegyes párosban kellett teljesítenie Vasas Leával az oldalán, az ellen a brazil duó ellen, akik a tavalyi világbajnokságon szintén döntőztek.

Bakó tanítani való módon kapcsolta át az agyát egy pillanat alatt, ahol kegyelmet nem ismerve ment neki a brazil duónak, ezzel hozva az első szettet 12:6-ra.
A második szett már szorosabb eredményt hozott, ahol végül egy szerencsés ponttal 12:11-re tudták hozni a második szettet mieink, ezzel beállítva a 2:0-ás végeredményt.
Ez pedig azt eredményezte, hogy Bakó Ádám Világbajnokként és világbajnoki ezüstérmesként térhetett haza a németországi Kia Metropol Arénából.
Szívből Gratulálunk Játékosunknak!